Bemutatkozás

Alapítás-1975-ben

 

Második generációs családi vállalkozásunkat édesapám Kovács Ferenc víz- gáz-központi fűtésszerelő mester alapította 1975-ben. Kezdetben főállás mellett kezdte építgetni vállalkozását.

Hétköznapokban nagy beruházásokat, szállodákat, irodaházakat, és ipartelepek gépészeti kivitelezéseit irányította. Sokat dolgozott, dolgoztunk hétvégén, ekkor maradt ideje különböző saját munkák kivitelezésére. Később ezt fő állásban folytatta. Ebből egyenesen következett, hogy már egész korán, szinte gyermekként bekapcsolódtam a munkálatokba. Az iskolai szünetekben is kisebb nagyobb gépészeti kivitelezéseken dolgoztam és igyekeztem elsajátítani az épületgépészet alapjait. Főleg a nagy gépészeti kivitelezéseken szerettem dolgozni. Később központi fűtés és csőhálózat szerelő, majd víz gázszerelő szakmunkásként végeztem.Egy bizonyos idő elteltével mester okleveleket szereztem.

Később a tanulmányimat a Vági István épületgépész esti tagozatán folytattam, majd szereztem technikusi oklevelet. A tanulási kedvem továbbra sem hagyott alább. Az Óbuda egyetem levelező szakán műszaki menedzser diplomát, majd a tanulmányaimat a pécsi egyetem, levelező gépészkarán, folytattam. Sikerült más szakmákkal is megismerkednem így jutottam el PL. az elektromosság területére is.

Édesapám korai halála után kezdtem el építgetni saját cégemet, mint egyéni vállalkozó. E küzdelmektől sem mentes úton elévülhetetlen érdeme van édes anyámnak, aki mindvégig a mai napig támogat.
Kivitelezésünket mindig önállóan, felelősség teljesen végeztük, végezzük. Mindig fontos volt számunkra a megfelelő minőség és a megbízhatóság, hogy működőképes rendszereket, javításokat végezzünk immár 41 éve. A vállalkozás kizárólag saját munkaerőt foglalkoztat, illetve a beszállítókkal több éves kapcsolattal rendelkezik.

Vállaljuk lakossági, kisebb méretű vállalkozási és ipari gépészeti rendszerek kivitelezését, karbantartását.

Gázszerelői igazolvánnyal, felelős műszaki vezetői engedéllyel, egyszerűsített gázkészülék csere jogosultsággal és gáz műszaki biztonsági felülvizsgálati jogosultsággal is rendelkezünk. Különféle technológiákra vonatkoztatva hegesztési minősítésekkel.A szakmai múltra tekintettel, jóval korábban alkalmazott technológiák, régebbi rendszerek javítását is tudjuk vállalni. az ehhez szükséges eszközökkel rendelkezünk.

Remélem hamarosan önt is a megrendelőim között köszönthetem.

Üdvözlettel
Kovács Ferenc